| Buddhista Világ |
„Az én birodalmam a mai napon tebenned véget ért“
|
 |
Az aranyszobor örzője
Az én történetem az elődeimmel és az apámmal, Lharkyallal kezdődik. Tíz generációval azelőtt a tibeti határt arrébb helyezték és így az állampolgárságunk nepálira változott. Abban az időben hozott a mi elődünk Kham Sung Wang Di egy aranyozott buddha bálványt és bevitte a templomba, amely a Big Syabru nevezetű hegy melletti erdőben van. Apám - ugyanúgy mint ősapái - volt őrízője e templom kulcsának. Hűségesen látta el a kötelességeit mint ennek a templomnak a főgondnoka. Tizenhárom évesen elment Sing Gompába remélvén, hogy láma lesz belőle. De két éven át szolgált ott anélkül hogy elérte volna célját. Mivel lehetőleg sokat akart a buddhizmusról tanulni szerzetesként élt, és a nagy Khamba láma alatt tanult a tibeti határnál. Amikor a Khamba láma megtudta, hogy harcok kezdődtek a kínaiak és a tibetiek között, akkor délre költöztek Polocheba. Az élet kemény volt és az éhinség idején vad füvekkel és csalánlevessel tengették életüket. Tizenkilenc évesen apám szomorúan tudomásúl vette, hogy soha nem lesz láma és így elhagyta Khamba lámát.
Gyengélkedő
Apám a Támáng törzsből való. Felbosszantotta a családját, amikor Dómát, egy helambu serpát vett feleségül. Ezért egy olyan helyen adtak neki otthont, ahol csak ház állt még. Ez egy nagyon kellemetlen hely volt, egy domboldal, közel a templomhoz, ahol állítólag szellemek és démonok laktak. A ház másik oldalán egy falusi bálvány állt, ahol csirkéket áldoztak. (Most ott a Lama Hotel van.) Apám annyira félt, hogy gyakran a házban is elővette a nagy gurkha kését és mint sokan azon a vidéken viszkit ivott.
Abban az időben apám első vallási feladata az volt, hogy az éneklést vezesse a gyawa fesztiválon. Ez egy olyan szertartás, amelyet egy ember halála után 49 napon át tartottak.
A megélhetésért jakkokat tartottunk. Amikor apám 20 és anyám 24 éves volt, akkor megszületett a bátyám, Angdawa. Három évvel később Mingmar született, utána egy lány, aki meghalt, és végül hét év után megszülettem én. Eredetileg Khajinak neveztek, de megváltoztatták a nevemet, amikor egy súlyos zuhanás után egy ideig nem lélegeztem. Az új nevem Gyalsang azt jelenti, hogy „gyengélkedő“, és ez találó volt, mert gyerekkoromban könnyen elájultam.
Fonott sátorban
Ahelyett hogy kőből és fából épült házban laktunk volna a dombon, inkább egy bambuszból fonott sátorban laktunk, amelyett magunkkal vihettünk a jakknyájunkat követve. Néha bérbe adtuk a házunkat tibetieknek, akik egy vendéglőt vezettek túristáknak. De mégis nyolctól tíz éves koromig ebben a házban laktunk és így eljárhattam az iskolába, amely fölöttünk volt. Mint még kb. 20 másik falusi fiú, eljártam az iskolába, de csak keveset tanultam. Otthon serpa, néha támáng nyelven beszéltünk, de az oktatás nepáli nyelven folyt. Mind elhanyagoltuk az iskolát és előfordult, hogy egyszer mentünk el nyolc nap alatt. Àltalában játszadoztunk elbújván a nepáli nyelven beszélők elől, akik arra jöttek - és a túristáktól koldultunk rágógumit, tollat vagy egy rúpiát.1983-ban, amikor tíz éves voltam, visszaköltöztünk a hordozható sátorba. A legidősebb bátyám, Angdawa, elment Indiába és egy szénbányában dolgozott. Mingmar Sing Gomapa-ban a sajtgyárban dolgozott, egy félnapi járóföldre tőlünk. Így én voltam az egyetlen, aki segíteni tudtam a szüleimnek. Anyám meg én naponta kimentünk legeltetni és megvédelmezni a jakkokat a farkasoktól és hóleopárdoktól.
A két árnyéklény
Egy bizonyos felhős napon az év májusában kint voltunk a nyájjal. Az anyám ment a nyáj előtt, én meg a nyáj után. Délben lefeküdtem a fűbe egy kicsit szunyókálni. Egyszer csak úgy éreztem, mintha ébren lennék, de sem látni sem hallani nem tudtam a körülöttem levő világot. Úgy tűnt, mintha két árnyéklény mozgott volna előttem. Olyanok voltak mint fénytelen villámok. Koronát hordtak és bokáig érő csuklyát. Anyám meghallotta a kiáltásomat és odafutott hozzám de nem tudott a tudatba visszarázni. Aztán leöntött hideg vízzel, de az sem segített. Odahívott másokat, akik szintén az állataikat legeltették és az estében - még eszméletlen állapotban - visszavittek a sátorhoz. Már túl sötét volt ahhoz, hogy egy boszorkány doktort hívjanak, így a szüleim mellettem lefeküdtek a sátor padlóján.
Az éjszaka alatt a két árnyéklény serpa nyelven kezdett el hozzám beszélni: Ne félj, mi használni akarunk téged. Meg akarjuk neked mutatni a buddhista utat. A szüleid nagyon félnek, ezért holnap egy boszorkány doktort akarnak hívni. Mondd meg nekik, hogy ne hívjanak egy ilyen személyt. Holnap jobban leszel, de mostantól kezdve egyedül kell aludnod. Mondd meg a szüleidnek, hogy csináljanak egy külön alvóhelyet a te számodra és soha ne ébresszenek fel, amikor alszol. Amint ezt elmondták az árnyéklények, már reggel volt és elmentek.
Amit láttam nem álom volt.
Buddha műhelyében
Éhes voltam. Amíg ettem a szüleim kérdésekkel lövöldöztek: Mi történt? Jól vagy? Mit láttál? Elmodtam nekik mindent ami történt és amit az árnyéklények mondtak.
A szüleim sokat gondolkoztak azon, amit mondtam nekik. Nem hívtak boszorkányt, hanem felemeltek egy műanyag falat, hogy azzal leválasszák az én alvóhelyemet.
A következő éjjelen a két árnyéklény visszajött, hogy elvigyenek valahova. Ahogyan repültünk éreztem ahogy megfogtak, az egyik jobb, a másik bal oldalt. Egy idő múltán olyan volt, minta elhagytam volna ezt a világot. Aztán egy sötét helyen voltunk, ahol úgy tűnt, hogy semmi élő nem létezett. Mindegyik kísérőmnek a kezéről fény világított, amely annyira pici volt, hogy annak ellenére, hogy a testüket mellettem éreztem, mégis csak az ujjukat tudtam látni és semmi mást. Aztán elmentünk egy másik helyre. Itt volt fény. Ilyen szép helyen azelőtt soha nem jártam. Az árnyéklények visszaléptek és előttem láttam egy buddha-képet. Egy hang megszólalt: Mától kezdve használni akarlak téged. Tanítani akarlak az én utamra. A két árnyéklény visszavitt engem a sötét helyen keresztül a világba. Ezt mondták: Mától kezdve ne légy kapcsolatban másokkal. Maradj egyedül a szüleiddel. Amikor apád vagy anyád belép a sátorba, először tömjénbe kell hogy burkolózzanak.
Ezután három éven át minden éjjel egy vajlámpával aludtam a fejem mellett. Amíg aludtam a fényes helyre kellett mennem, hogy a buddhista tant tanuljam. Apám csodálkozott, amikor elmondtam neki mi mindent tanultam. Ez teljesen egybeesett azzal, amit ő tanúlt a Khamba lámától sok évvel azelőtt.
Utasításuk szerint megvettük a vallásos öltözéket, dobokat és csengőket. Apám csodálkozott, hogy annak ellenére hogy sohasem tanúltam, mégis tudtam játszani a hangszereken. Egy éjjelen az árnyéklények azt mondták nekem, hogy szerezzek be egy bizonyos edényt, amely a családunk tulajdonában volt. Teliholdas éjszakán azt meg kellett tisztítanom és üresen letennem egy polcra a fejem mellett. A következő reggelen csordultig volt vízzel. Abban kellett nekem, a szüleimnek és Mingmarnak megmosnia a fejét és annyit inni belőle, amennyit csak bírtunk. Normálisan abba az edénybe csak két pohárra való víz fért, de a teliholdas éjszakákat követő reggelen annyi volt benne, hogy mind meg tudtunk mosakodni és inni belőle. Három hónap múlva egy zöld ág hajtott ki az edényből. Nem volt talaj az edényben. Az árnyéklények utasítottak, hogy apám csináljon egy dobozt illatos fából az edény számára - amit ő meg is tett. Ezután, amikor kinyitottuk a dobozt, néha láttunk új hajtásokat és virágokat.
 |
Miután ilyen csodákat tapasztaltam meg, az árnyéklények elvittek engem a buddha-képhez. Most egy tábla volt a térdén, hasonló mint egy számítógép képernyője. Betűk jelentek meg rajta és egy hang magyarázta el a jelentésüket. Én még nepáliúl olvasni vagy egyenes sorokban írni sem tudtam. De ennek ellenére minden nap tisztán írtam egy jegyzetfüzetbe az üzeneteket a „képernyőről“. De egy olyan nyelven írtam, amelyet a mai napig senki sem tudott beazonosítani. Mindig el tudtam olvasni, amit írtam, és ezekből az iratokból a szüleimnek megdöbbentő dolgokat tudtam elmondani, mint a jelenlegi gondolataikat és a múltbeli bűneiket.
Adtam nekik utasításokat, hogyan tudnának engesztelést nyerni a bűneikre. Naponta 108-szor kellett meghajolniuk a doboz előtt, először a térdeiken, azután a fejükkel a földig. Anyám ezt annyira buzgón tette, hogy bőrkeményedés lett a homlokán. Ezenkívül 108 magból álló fűzéreket kellett venniük és azokon kellett végig menniük a hagyományos buddhista nótát kántálva.
Egyszer tíz napot kaptunk arra, hogy elmenjünk Kathmanduba, és ott buddha bálványokat vásároljunk.
Miután ezt megtettük két bálványt kellett tennünk a dobozba az edény helyébe. Minden szombaton végre kellett hajtanunk egy bizonyos ceremóniát mely szerint egy három ágú vasvillával kellett mennem, apám a bálvány dobozt hordozva követett engem.
Ahogyan telt az idő egyre több rituálét kellett végrehajtanunk. Kaptam egy listát 35 isten nevével. Minden este mindegyikünknek háromszor kellett leborulnia minden egyes isten előtt közben a neveiket kellett mondanunk. A Dalai Láma volt a 35-ödik, a legkisebb rangu az istenek sorában.
Jészu
Aztán egy napon a jegyzetfüzetem ezt mondta: A Dalai Láma után borulj le Jészu előtt. Nem tudtam hogy „Jészu“ Jézus neve serpa nyelven. Soha azelőtt nem hallottam Jészuról.
Minden szombaton kinyitottuk a jegyzetfüzetemet, hogy tanítást kapjunk és hétről hétre, hónapról hónapra Jészu neve egyre jobban növekedett rangban. Jészu nevével együtt kaptunk tanítást erről az ismeretlen Istenről. Tanultunk Ádámról és Éváról és az első bűnről. Tanultunk Jészuról mint Isten Fiáról, az Ő keresztrefeszítéséről és feltámadásáról, és még sokat azon túl. Azt is tanultuk, hogy Isten el fog jönni, hogy megítélje a világot.
Már 1985 volt. Mint minden őszön a sátorunkat lejebb vittük, Big Syabru közelébe a hideg hónapokra. Apám örült, hogy megint meglátogathatja jó barátját, aki a Yeti Hotel tulajdonosa. Amíg ott volt, apám észre vett egy tibeti traktátust az asztalon. Ez azonnal felkeltette az érdeklődését, nem csak azért, mert olvas tibetiül, hanem sokkal inkább mivelhogy észrevette Jészu nevét a címlapon. Apám megkérdezte a tulajdonost a traktátus felől. Ő elmondta, hogy néhány túrista hagyta azt ott, és az neki nem kell. Apám hazahozta a sátrunkba és én belenéztem a jegyzetfüzetembe, hogy vezetést kapjak a traktátussal kapcsolatban. Ezt olvastam: Tartsd meg a traktátust- az jó. Olvasd. Ezt tettük. Még előtte is leborúltunk amikor a bálványok előtt tettünk tiszteletet.
A három idegen
Két hónap múlva Mingmar fel akarta mondani a munkahelyét a sajtgyárban, azért hogy házunkat megint megnyissa vendégfogadóként. Megkért engem, hogy nézzek a jegyzetfüzetembe ezzel kapcsolatos vezetésért. Háromszor meghajoltam, aztán elkezdtem olvasni: Ha Mingmar meg akar nyitni egy vendéglőt, az jól van, de ne áruljatok alkoholt. Ha megnyitjátok a vendéglőt, Jészu követőivel fogtok találkozni. Mingmar boldogan megnyitotta a vendéglőt és hat hónap múlva Jészu tanítvánjai megérkeztek.
Abban az időben sok vendégház nyílt meg a Langtang Trek mentén, ahol sokan jártak. A szállodatulajdonosok gyakran felsorakoztak, hogy találkozzanak az utazókkal és behívják őket. Azon a bizonyos napon Mingmar utolsó lett volna a sorban, ezért inkább azt választotta, hogy otthon marad.
De amíg otthon volt, észrevett három idegent a kevésbé forgalmas úton Sing Gompatól Big Syabruig. Kiszaladt hogy találkozzon a fiatal emberekkel és behívja őket a vendégházába. Az előző éjszakán a három férfi egy nagyon pici vendégházban aludt, amelyet két fiatal nő vezetett, akik nagyon kérték őket: Amikor Big Syabrun keltek át, álljatok meg a mi unokatestvérünk Mingmar házánál.
Jon, az ő testvére Dan és Jay tovább akartak menni Big Syabrunál, de nem akarták megsérteni a nőket, így nem mondtak nekik semmit. De a következő napon csak lassan tudtak haladni, mert a hó és eső csúszóssá tették az iszapos ösvényeket. Át voltak ázva és fáztak. Így a bátyám meghívására eldöntötték, hogy az nap nem mennek tovább. Akkor még nem tudták, hogy Mingmar vendéglője volt az, amelyet az unoktestvéreink ajánlottak nekik az előző napon. Azt sem tudták, hogy Isten hogyan járt előttük, hogy megkészítse az utat, hogy meghallják az örömhírt/az evangéliumot.
Párhuzamok
Jon és Dan ekkor már két éve imádkozott a Helambu serpa népért. (Ekkor már szintén két éve volt annak, hogy Jészu neve belépett a látomásaimba.) Őket a „Gospel Recordings“ nevű szervezet küldte, hogy tanuljanak meg nepáliúl és csináljanak evangélizáló hangfelvételeket az ország kevésbé ismert nyelvein. Tudván, hogy egy keresztény sem volt még a Helambu serpák között. Kapcsolatba léptek egy fordítóval, aki ezzel a népcsoporttal dolgozott, azzal a reményel, hogy felvételeket fognak csinálni. De a fordító serpa barátai tiltakoztak.
Megérkeztek a vendégházba, a három férfi átöltözött száraz ruhákba és tésztát meg forró citromlét rendelt. Szokásuk szerint meghajoltak egy hálaimára Jézus nevében. Mingmar ezt észrevette. Később Dan és Jay elment, hogy felderítsék a falut. Jon a vendégházban maradt, leült egy padra a közöstűzhely mellett a sötét szűk kis konyhában. A tűz fölött melengette kezeit, amikor a bátyám elkezdett dolgokat rendezni a rizsből készült vacsorához.
Mi a te vallásod? - kérdezte Jon. Buddhista - felelte Mingmar - ez rendben van? - kérdezte. Az van igazán rendben, ami megmenti a lelkedet - felelte Jon, majd beszélt neki Istenről, a teremtésről, a bűnről és végül Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról, amely megkészítette számunkra az utat Istenhez.
A dolgok, amiket elmondtál nekem semmiben sem különböznek azoktól, amiket az öcsém mondott! - kiáltotta Mingmar.
Az öcséd hol van? - kérdezte Jon - tudnánk vele találkozni? Úgy tűnik, hogy meghibbant - volt a válasz. El tudlak téged vinni oda, ahol lakik az erdőbe - három órás gyalogút fenn a hegyen.
Jon, Dan és Jay izgatottak és kíváncsiak voltak amiatt, amit Mingmar mondott nekik és találkozni akartak velem. De Dannek el kellett érnie egy repülőt Kathmanduban. Nem volt arra idejük, hogy felgyalogoljanak oda, ahol a sátorunk volt. Később amint Jon felfogta a fontosságát annak, ami történt, megígérte, hogy visszatér egy nepáli baráttal olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges.
A várva várt találkozás
Csupán két hét múlva Jon visszatért Barnabással, egy nepáli emberrel aki a 'Gospel Recordings' nevű szervezet munkatársa. Akkoriban Jészu neve az istenek rangsorában, akik előtt meghajoltunk, már a második helyre került. Az jelentetett ki nekem, hogy amikor Jészu követői jönnek, akkor ők beléphetnek a sátrunkba anélkül hogy szokásos módon tömjént kellene magukra hinteniük. Megszépítettük a sátrat virágokkal és felhúztam a fehér öltözékemet. Készen voltunk. Ekkor már három év telt el az első látomásom óta ezen a délutánon, amikor Mingmar és a másik kettő megérkezett kb. 5 órakor. Apám, anyám, Mingmar és én elkezdtünk leborúlni Jon és Barnabás előtt, de ők megállítottak minket ezt mondván: Ne borúljatok le előttünk. Mi csak emberek vagyunk, mint ti is.
Még mindig nem tudtam nepáliul, így Mingmar és apám tolmácsolták nekem, amit a vendégeink mondtak. Barnabás elkezdte nekünk elmondani, ahogyan Jészu megszületett, élt, keresztre feszíttetett és három nap múlva feltámadt. Lejátszottak nekünk egy evangéliumi kazettát támáng nyelven. (Mi véletlenül pont ismertük a beszélőket.)
Az este legnagyobb része alatt csendben ültem és igyekeztem minden szót meghallani, de végül annyira izgatott voltam, hogy felugrottam és elővettem a jegyzetfüzeteimet. Átszaladtam az oldalakon és megtalálván felolvastam néhány részletet, amely egyezett azzal, amit hallottunk. (Egy másik alkalommal, amikor Jon megint eljött egy nepáli munkatárssal, felolvastam az egyik jegyzetfüzetemből az egész beszámolót arról, ahogyan a bűn a világba jött az Éden-kertben és Jészu életéről, haláláról és feltámadásáról. Jon csodálkozott, hogy összetévesztettem Pilatus nevét Cézár nevével a bírósági eljárásról szóló részben, de minden más egyezett abban, ahogyan a Bibliában van, amely Isten üzenete a világhoz.
Már későre járt az idő. Miután a vendégeinknek tejberizset adtunk enni, felajánlottam nekik az alvó helyemet. Jó hálózsákjaink vannak - mondták és azt kérték, hogy egy kicsit tőlem arrébb allítsunk fel nekik egy fából készült ágyat. Jon később megmagyarázta, hogy kellemetlen lett volna neki, ott aludni ahol mi voltunk az állandóan égő vajlámpa és a bálványok miatt.
Túlságosan úgy nézett ki nálam, mint egy kolostorban.
„Az én birodalmam a mai napon tebenned véget ért“
Azon az éjszakán szokás szerint a két árnyéklény visszajött, hogy elkísérjen engem a buddha-képhez. Meghallottam egy szózatot: Az én birodalmam a mai napon tebenned véget ért és tovább nem kell engem szolgálnod. Jön valaki énutánnam, aki nagyobb nálam. Azt kell tenned, amit a férfiak mondanak, és követned kell Jészut. Nem volt erőm kérdezgetni. A sötét lények visszavittek engem. Ez volt az utolsó látomásom. Megjött a reggel és úgy éreztem, mintha egy súly lement volna rólam.
Meleg nap volt és sok időnk volt tovább beszélgetni. Jon azt mondta nekünk, hogy Isten nem akarja, hogy leborúljunk a bálványok előtt, még Jészuról írt dolgok előtt sem, ahogyan mi azt tettük. Barnabás többet magyarázott el arról, hogy Jézusnak miért kellett helyettünk meghalnia, és hogyan töltötte be az igazság és törvény minden elvárását. Azt is megvilágította, hogy Jészuban hinni azt jelenti, hogy rábízzuk magunkat. Barnabás és Jon lejátszott nekünk egy kazettát tibeti nyelven és közben mutattak nekünk egy ahhoz passzoló 40 képből álló gyüjteményt. Azok a képek történeteket mutattak az Ószövetségből, Jészu életéről és azt is bemutatták, hogy milyen az új élet Krisztusban. Anélkül, hogy valaki mondta volna nekem, leszakítottam az amuletteket és fűzéreket a nyakamról és elmondtuk Jészunak, hogy Őt fogjuk követni. Anyám azelőtt kint fejte a jakkokat, ezért Jon és Barnabás neki is átadta az örömhírt. Ő is hitben akart járni és magától elmondott egy szép imát: Mostantól kezdve Te vagy az én Uram. Nem tudok sokat, de Te vagy az én Uram.
Új kezdet
A buddhizmust, elődeink vallását elhagyni egy kemény harcot jelentett, főleg apámnak. Miután Jon és Barnabás elment, láttam amint meggyújtott néhány szenet és tömjént egy edényben, háromszor leborúlt, azután keservesen zokogott. Nem akartam őt sírni látni. Oda mentem hozzá és elmondtam neki a szavakat, amelyeket hallottam a Buddha képtől az utolsó látomásomban, két éjszakával azelőtt. Megnyugodott és egyet értett azzal, hogy abba hagyja a szertartásokat. Néhány nap múlva bárányhimlőt kaptam. Annak ellenére hogy hét napon át komolyan beteg voltam, tudtuk azt, hogy már nem hívhatunk boszorkány doktort.
Időközben túl melegre vált az időjárás a jakkok számára és magasabbra kellett vinnünk a sátrat. Mielőtt ezt megtettük volna, elégettük vallásos tárgyainkat, a legtöbb jegyzetfüzetet is. Csak a legkisebb jegyzetfüzetet tartottam meg, amelyben a Jészuról szóló üzenetek voltak. Attól kezdve az, amit írtam a jegyzetfüzetbe, egy teljesen idegen nyelvvé lett számomra, jóllehet időnként még képes voltam belőle egyes részleteket elolvasni. Megértettem, hogy csak addig marad meg a képességem -, hogy azt alkalom adtán olvasni tudjam - amíg képes nem leszek arra, hogy magam olvassak egy Bibliát és amíg a hitem megerősödik. Utoljára az 1993-as év monszunjában tudtam olvasni, azon a napon, amelyen anyám elköltözött az Úr Jészuhoz, miután hosszan harcolt egy rákbetegséggel. Lehet, hogy anyám az első helambu serpa, aki dicsőítve áll Isten trónszéke előtt.
Apám serpa és támáng nyelven énekeket szerez és a dicsőítést vezeti, amikor a hívők összejönnek. Mingmar és felesége, Karmu, bibliaiskolába járhattak Pokharában, Nepál második legnagyobb városába. Isten segített nekem, hogy megtanuljak nepaliúl és lehetővé tette, hogy felvegyek evangéliumi kazettákat serpa nyelven valamint lefordítsam az Újszövetséget serpa nyelvre, amely a szívem nyelve.
A Név, amely minden név fölött való
Lehet, hogy mindezt nehéz elfogadnod. Bizonyítékként meg tudom neked mutatni a jegyzetfüzetemet és ha akarod meg tudom neked adni azoknak az embereknek neveit és címeit, akiket megemlítettem ebben a beszámolóban. Sokan akik a bátyám „Goshen“ vendégházában vagy az én „Béke“ vendégházamban tartózkodtak, amelyet a feleségemmel, Nimbutival, vezetek, hallották a történetünket. Ezenkívül az egész falum tudja igazolni a három évet, amelyen keresztül látomásokat kaptam és a sátorban éltem.
Isten megtehet mindent, ha ez az akarata - én ezt hiszem. De ennek ellenére sok az ellenállás. A lámák engem rossz példának tekintenek a buddhisták számára. Ha te hiszel Jézusban, akkor kérlek téged, hogy imádkozz értünk, syabrui keresztényekért. Imádkozz népünkért is, amely még nem követi Jészut. Ahogyan az számomra lehetséges volt, hogy Jészu követőjévé váljak, kérlek imádkozz, hogy mások is Syabruban kövessék Őt.
Lehet, majd egy napon hallható lesz, hogy Isten akarata szerint a falunkban mindenki el kezdte követni Jészut, a Nevet, amely minden név fölött való.
Gyalsang Tamang beszámolóját C. Gurung írta le angol nyelven ez a cím alatt: „A Név, amely mindenek fölött való“ (The name above all). Ez alapján készült a magyar fordítás.
1998-ban Jonathan Rulison ezeket az akkor aktuális tényeket közölte Gyalsanggal kapcsolatban:
A család továbbra is egy vendéglőt vezet túristák számára. A család legnagyobb része keresztény, Gyalsang bizonyságtételének köszönhetően. Gyalsang bátyja meghalt. Gyalsangnak és feleségének egy gyermekük van.
Gyalsang és az apja sok időt töltenek azzal, hogy meglátogatják a környező falvakat és elmagyarázzák, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Sok ember csodálkozik és kérdéseket tesz fel szokatlan hitük miatt. Gyalsang vezeti az istentiszteleteket abban az imaházban, amelyet helybeli hívők építettek. Ez az épület az egész falu számára látható és nincsenek benne se képek, se szobrok, kifejezve azt, hogy Isten Szellem és nem egy faragott bálvány. Ez egy bizonyság a buddhisták felé megmutatván azt, hogy a keresztények hogyan imádják Istent.
Gyalsang vágya, hogy az emberek dicsőítsék Istent, azért hogy megmentette a családját. Ő értékeli az imáinkat Isten országának a terjedéséért Nepálban, amely egy kemény hely keresztények számára, de sokaknak hazája, akiket Isten szeret.
Gondolatok a fordítótól
Érdekes látni, ebben a beszámolóban, miután az árnyéklények egyre mélyebbre vitték Gyalsangot a buddhizmusba és bálványimádatba egyszer csak elkezdték őt Jézusról tanítani. Ezt nehéz megérteni, mert úgy látszik, mintha a sátán meghasonlott volna önmagával. De a Bibliából tudjuk, hogy ez nem történik meg. Amikor Jézust megvádolták, hogy a démonok fejedelme által űzi ki a démonokat, akkor Ő így válaszolt:
Sátán miként tud sátánt kiűzni? És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország. És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház. És ha a sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van. Márk 3, 23-26 Nyilvánvalóan, a démon, amely a buddha-kép mögött állt (és áll még most is) nem hasonlott meg önmagával.
Jézus az ördögöt hazugnak és hazugság atyjának nevezte. János 8,44
Hogy lehet, hogy a démonok ebben az esetben mégis sok igazat mondtak Jézusról? Biztos vagyok benne, hogy ezek a fejlemények az egyik legnagyobb szellemi harcnak az erdeménye, amely valaha az égi szférában végbe ment.
Dániel könyvében kapunk abba betekintést, hogy milyen harc folyik az emberek lelkéért sátán és az Úr Jézus között, a démonok és Isten angyalai között. Dánielnek 21 napon át kellett imádkoznia és böjtölnie mire Isten angyala hozzá tudott menni, mert ezt az angyalt Perzsia territoriális démona 21 napon át feltartóztatta. Dániel imája és böjtje készítette meg az utat ahhoz, hogy Mihály arkangyal ennek az angyalnak segíthetett, aki aztán a küldetését végre be tudta tölteni. Dániel 10,2-21
Hasonló párhuzamokat látunk Gyalsang történetében is. Amikor Jon és Dan eljutottak Gyalsanghoz, akkor már két éve imádkoztak a helambu serpa népért. Ugyancsak két éve volt annak, hogy Jézus neve belépett Gyalsang látomásaiba. A hű és kitartó imádság egy olyan nagy szellemi erőt szabadított fel, ami ahhoz vezetett, hogy a démonok egyre kisebb területet kaptak és egyre többet kellett Jézusnak átengedniük. Isten angyalai győzedelmeskedtek a hosszú csatában a démonok ellen. Végül a démonoknak el kellett ismerniük, hogy Jézus nagyobb náluk és nekik már nem lehet hatalmuk Gyalsang felett.
Ez egy nagyon fontos bizonyság arról, ahogyan egy nagy territoriális szellemi erődítmény kudarcot szenvedett. Az az ember, akit a buddha mögötti démon választott ki magának szolgaként a saját céljaira, végül az élő Isten szolgája lett.
Amikor Gyalsang megtért, megértette, hogy el kell szakítania magát azoktól a dolgoktól, amik őt az előző életéhez kötik, ezért elégette az amulettjeit. Az ő gyülekezetében képek és szobrok nincsenek, mivelhogy Isten Szellem, és akik Őt imádják, szükséges hogy Szellemben és igazságban imádják. János 4,23-24
Fontos felismerni azt, hogy mi van Isten Szellemétől és mi van az ördögi szellemektől. A Bibliában sehol sem olvasunk se rózsafüzérekről se kolostorokról. Ha a buddhista világgal foglalkozunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a buddhista szellemiség erősen betört a korai egyházba és azt formálta. Ezért találunk sok hasonlóságot a katolicizmus és buddhizmus között mint kolostorok, szerzetesrendek, szobrok, képek, füzérekkel való ismételgető, monoton, üres imádkozás, vezekelés a bűnbocsánatért, önmegváltó szertartások, önsanyargatás és ereklyék babonás tisztelete. Aki őszintén akarja Jézust követni, annak el kell magát szakítania az ördög műveitől, akkor is ha azok keresztény kabátba vannak öltöztetve.
Azért jelent meg Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. 1.János 3,8
...Isten felmagasztalta Őt és egy oly nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon,mennyeieké, földieké, föld alatt valóké. És minden nyelv megvallja, hogy Jézus Krisztus ÚR az Atya Isten dicsőségére. Filippi 2,9-11
Fordította: Dr. Esther Judith Becker