| János 4,35 |
| Hinduvilág |
Zuhanás a tetőrőlKondalaagraharam/Matuvaram helységben dolgozott Zachariás Jeevan Komanapallival mint evangélista. Egy erősen növekedő keresztény gyülekezet van a faluban. Mindössze három kilométerre, Kondalában végzett munka gyümölcse e gyülekezet.Piudulu és Sirina Matuvaramban élnek, ők egy magas hindu-kaszthoz tarzoznak és nagy tekintélyük van a faluban. Sirina nagyon megbetegedett. A mi kórházunkba szállították és megoperálták. Négy héten át élet és halál között lebegett, de a jó gyógykezelés és gondos ápolás gyógyuláshoz segítette. Piudulu nagyon hálás volt, hogy segítettek feleségén és személyesen megköszönte Jeevannak. A kórházban töltött hetek alatt sokat hallott Sirina az evangéliumról. Ajtaját kitárta amikor az áhitat elkezdődött. Szerette a Jézus-énekeket is. Kórház lelkigondozója gyakran meglátogatta őt és megválaszolta kérdéseit. Hazatérte után Sirina rendszeresen látogatta az istentiszteleteket, néha férje is vele ment. 2001 páska ünnepén Sirina kész volt rá, hogy bemerítkezzék. Férje nem akadályozta ebben - őt is megérintette az evangélium, de nem akart kereszténnyé lenni. Nem vagyok meggyőződve erről az Isten-Jézusról - mondta - szeretném látni az erejét. Ha egy csodát tenne, amit kétségtelenül láthatnék, akkor valószínüleg hinni fogok - így hívta ki Zachariás evangélistát direkt módon. Ő nem szólt ellen semmit, hanem kitartóan imádkozott Piuduluért. Páska ünnep éjszakáján nyomasztóan párás meleg volt. A házaspár úgy döntött, hogy a házuk lapos tetején alusznak, ahogyan sokan teszik ezt Indiában a forró időszakban. Felvitték matracaikat a tetőre, ahol egy kissé hűsített a szél. Piudulu nagyon nyugtalanul aludt, aztán mégis elnyomta a mély álom. Az éjszaka közepén újra nyugtalan lett, forgolódás közben veszélyesen a tető szélére gurult és tényleg - leesett a tetőről, majdnem négy méter magasról az előkertbe. Senki nem vette észre, Sirina sem. Micsoda ijedtség volt reggel! A szolga talált rá Piudulura amint a földön feküdt. A szolga kiáltozására felébredt Sirina - és lesietett az udvarra. Piudulu is felébredt - csodálkozva nézett körül. Nem tudta, hogyan került oda - teljesen sértetlen volt. Csak a kemény talajon való fekvéstől fájtak kissé a tagjai. Most láthatod Jézus erejét - állapította meg felesége - megőrzött téged a zuhanásban. Ezt nem csak a saját szemeddel láthatod, hanem kétségtelenül a testeden is érezheted. Ezen a páska reggelen 11 órakor volt a bemerítés a folyónál. 18-an merítkeztek be - közöttük Sirina is. Zachariást megindította, amikor utolsóként Piudulu is belépett a vízbe és alámerült. Teljes szívemmel bízom Jézusban - vallotta meg hangosan hitét. Forrás: Dr. Heiko Krimmer, Ich glaubte an die Zitrone Fordította: Katharina Becker |