Okkult gyógymódok

Akupunktúra
Az akupunktúra eredete az ősi Kína vallásában, a taoizmusban van. Ahogy a kínai orvosok is elismerik, nincs tudományos alapja, azaz a tű alkalmazása nem a test fölépítése szerint történik, hanem titokzatos, láthatatlan csatornák (ún. meridiánok) szerint, amelyek a bőr felszíne alatt oszlanak el az egész testen, és állítólag minden tagnak láthatatlan életenergiát közvetítenek.
A tű hatása pszichikai. Az akupunktúra megfelel a hipnózis elvének távol-keleti köntösben.

A taoizmus szellemi világa és tévtanításai, amelyek az akupunktúra mögött állnak, nem közömbösek, s nem is lehet közömbösíteni azokat. Ezért a vele kapcsolatos akupunktúra sem közömbös, s nem is lehet közömbösíteni, nem szólva a keresztény módon való alkalmazásáról. Ezért minden komoly keresztény ember, akinek ezzel dolga volt, vagy jelenleg dolga van, vallja ezt meg az Úr Jézus Krisztusnak bűnként, Jézus Krisztus nevében a kezelés minden befolyását tagadja meg, és kérjen az Úrtól teljes szabadítást. Hasonló meggondolásokkal dolgozik az akupresszúra is. Tűk helyett a kezelés a fő pontok és vonalak (meridiánok) masszírozása, ill. ujjakkal való nyomkodása által történik.

Homeopátia
A homeopátiát Samuel Ch. F. Hahnemann (1755-1843) német orvos találta fel. Ahogy az ismert francia tudományos lexikon, a "20. századi Larousse" 1930. évi kiadásában kutatások alapján írja, Hahnemann hitt abban, hogy "a homeopátiát mennyei (földönkívüli) hatalmak kijelentése által nyerte". Ez a gyógymód egyfelől az ismert gyógyszerek egészen nagymérvű, dinamikus felhígításán (potenciálás), másfelől a "hasonlatosság" elvén nyugszik.
A potenciálás mágikus-alkimista folyamat, amelynek rejtett szellemi erőket kell felszabadítania. Hahnemann erre a "dinamizálás" kifejezést használta.

Feltehetjük azonban a kérdést, vajon Isten, vagy pedig eltévelyítő szellemek ihlették a szabadkőműves Hahnemannt! Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy sok homeopata gyógyász nem tanult orvos, és spiritiszta eszközökkel, mint az inga és a látnoki szemdiagnózis, dolgozik. A páciensek ezt természetesen nem tudják megállapítani, mivel rendszerint mindez titokban történik, vagy pedig egyszerű szemvizsgálat címén.
Mivel a homeopata kezelés - ingával és szemdiagnózissal - általi spiritiszta befolyásolás veszélye rendkívül nagy, tanácsos kerülni.

A homeopátiát nem lehet a gyógyászatban természetes gyógymódnak, sőt akár tudományosan igazolt eljárásnak tekinteni. A marburgi Philips Egyetem orvosi kara elveti a homeopátiát, mint tévtanítást. Ehhez a nyilatkozathoz a jénai Friedrich Schiller Egyetem orvosi fakultása is csatlakozott: Mi nem tekintjük a homeopátiát mintegy szokatlan módszernek, amelynek további vizsgálatokra van szüksége. Megvizsgáltuk. A homeopátiának semmi köze a természetes gyógytudományhoz. Gyakran hangoztatják, hogy a homeopátiának "másfajta gondolkodás" az alapja. Ez lehetséges. A homeopátia szellemi alapja mégis tévedésekből áll (hasonlósági szabály; gyógyszerkép; potenciálás; nagymérvű hígítás). Céljuk, hogy ezeket a tévelygéseket valóságnak tüntessék föl.

Gyógymódok az úgynevezett "modern tudomány" leple alatt
A modem tudomány leple alatt dolgoznak bizonyos "szemdiagnoszták", akik minden betegséget meglátnak a szemben a "látnokság" (jövendőmondás szelleme) spiritiszta adománya által, vagy bizonyos "asztrális megvilágosodás" által, azaz "csillagfény"-ben (ókeleti eredetű) vagy más okkult erők által.
Ennek a módszernek semmi köze a szivárványhártyának szakorvos által végzett tudományos vizsgálatához.
Ezenfelül a látnoki vagy okkult erőket gyakran rejtett módon alkalmazzák, úgyhogy a páciens előtt azt a látszatot keltik, mintha mikroszkóppal vagy nagyítóval végeznének tudományos vizsgálatot.
Egyébként egy közönséges nagyítóval is lehet "látnoki módon" dolgozni, és meglátni olyan betegségeket, amelyeket okkult adottságokkal nem rendelkező orvosok ugyanazokkal az eszközökkel nem tudnak megállapítani.

Az utóbbi évtizedekben ismert európai szemspecialisták tudományos kutatásokat végeztek, és kimutatták, hogy ama gyógyászok ún. "szemdiagnózisai", akik azt állítják, hogy a szivárványhártyából mindenféle betegséget föl lehet ismerni, elvetendők, mert a szem állapotából csak bizonyos általános betegségekre lehet következtetni.
Egy nagy kórház szemosztályának egyik korábbi főorvosa tanúsítja, hogy mintegy ezer esetben azoknak a betegeknek boncolásánál, akiket a legismertebb szemdiagnoszták kezeltek, megállapítható volt, hogy ezek diagnózisa az eseteknek mindössze két százalékában felelt meg a valódi helyzetnek, ami véletlennek is tekinthető.
Ezért óvunk mindenkit azoktól a diagnosztáktól, akik a betegséget a szemben vélik felismerni, ami csak médiumos képesség útján lehetséges.

Szükséges tehát, hogy ezen az oly vitatott területen rendkívül óvatosak legyünk, és esetről esetre imádságban kérjünk Istentől kegyelmet és világosságot, hogy megmeneküljünk az ellenség minden csalárdságától.

A "pszichoanalízis" (lélekvizsgálat)
Bizonyos idegorvosok, sőt köztük Isten országának a munkásai is alkalmazzák, a lélekgyógyászat új módszereként. Azt kívánja, hogy az ember mélyen a tudatalattiban, a fantáziában és a tisztátalan szexuális álmokban kutasson, és igyekszik egészségtelen "önmagába nézés" által megállapítani az erkölcsi zavarok okát, hogy meg lehessen találni a lélek gyógyulását, egyensúlyát és békességét.
A lélek területén dolgozik, emberi erőfeszítéssel, a szellem területének semmibevételével, de csak látszatbékességet adhat, mivel nem távolítja el a kereszten történt megváltás útján a baj gyökerét, a bűnt. Kezelése által nyitottá teszi a lelket minden lehetséges, veszélyes okkult hatalomnak, amelyek azt megkötözik, ahogyan azt a tapasztalat mutatja.

Tagadja a bűn realitását, és sokszor akadályozza, vagy tönkreteszi az Isten Igéjébe vetett egészséges, biblikus hitet. A pszichoanalízis vagy "autoanalízis" új, tudományos formái elhatárolják magukat az alapító Sigmund Freud módszerétől, aki túlságosan is kihangsúlyozta a szexualitást. Ennek ellenére mindig kiteszik a lelket annak a veszélynek, hogy okkult hatalmak befolyásolják és megkötözzék.

Gyógyítás telepátia, azaz távgyógyászat által
Elegendő egy levél vagy telefonhívás, vagy bizonyos tárgyak elküldése (pl. haj), hogy a beteget gyakran nagy távolságból is - okkult és spiritiszta hatalmak segítségével kezeljék.
Betegség fölismerése kézírásból (látnoki módon vagy inga útján).

Gyakran szolgál a szuggeszció (távszuggeszció vagy önszuggeszció) gyógyító eszközként, amely a lelki életet önkényesen befolyásolja. Főként Coué francia orvos terjesztette el Európában gyógyászati módszerét, amelyben az ember önszuggeszció által felhasználja a "tudatalatti lelki erőit". Ezeket a "lelki erőket" azonban gyakran gonosz szellemek egészítik ki vagy erősítik fel, kivált távszuggesztió esetében, és ezáltal a páciens démoni befolyásoltság alá kerül.

Hipnózis
Általa az emberek magnetikus álomba, vagy alvásszerű állapotba kerülnek, sokszorosan alkalmazzák gyógymódként (kivált álmatlanság, idegbetegségek stb. esetén). Ezáltal gyakran súlyos lelki károsodás éri a beteget, ama szellemi kötelékek mellett, amelyek a hipnotizáló, spiritiszta, okkult erők révén hatnak a betegre. A hipnózis vagy szuggeszció ősi, pogány, keleti, démoni művészet, amelyet már a legrégibb népek a jövendőmondásnál használtak. Újra életre kelt a "modern tudomány" ártalmatlannak látszó köntösében, és szinte akadálytalanul készíti az utat más modern elvakító és gyógyító módszerek számára. A hipnózis a leghatásosabb eszköz arra, hogy az akarat és a tudatos értelmi cselekvés kikapcsolásával megnyíljon a tudatalattihoz vezető ajtó a gonosz szellemek számára. Még ha valaki puszta szórakozásból vagy kíváncsiságból vesz is részt hipnotizőrök ülésein, annak is szellemi beszennyeződés a következménye, amelyből bűnbánattal és bűnvallással kell megtisztulnia.

Gyógymagnetopátia
A beteg kezelése némely emberben állítólag meglevő magnetikus erő által. Alapítója, Mesmer, abból indult ki, hogy a hipnózis jelenségeinek alapja okkult erőkiáradás ("állati magnetizmus"), amely simogatás, kézrátétel vagy pálcával történő érintés útján továbbadható, és bizonyos betegségeket meg tud gyógyítani. Az ilyen gyógyító magnetizőrök kisugárzásai mögött spiritiszta erők állnak, éppúgy, mint a hipnotizőrök mögött.

És mit szól mindehhez Isten?
Az élő Isten komolyan óv ilyen vétkes cselekedetektől:
Varázslást ne űzzetek, és ne jövendölgessetek!... Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanná teszitek magatokat velük... Ha valaki halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz fordul... ellene fordulok az ilyen embernek, és kiirtom népe közül 3.Mózes 26,31; 20,6.

Ne legyen köztetek... varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik 5.Mózes 18,10-12.

...akik az eget vizsgálják, a csillagokat nézik, és újhold napján előre megmondják, mi történik veled... tűz égeti el őket Ézsaiás 47,13-14.

Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? ApCs. 13,10.

Forrás: Evangéliumi Kiadó